Az 1920-as évek végén és a 30-as évek első felében, valószínűleg a trianoni békediktátum visszahatásaként és az erősödő német befolyás ellensúlyozásaként is, növekedett az igény és az ösztönzés, elsősorban az állami alkalmazásban állók körében, az idegen, elsősorban német hangzású neveknek magyar hangzású, ill. „tősgyökeres" magyar nevekkel történő felváltására.

Más megfontolásokból - és a növekvő politikai, faji diszkrimináció elkerülhetősége reményében is – hasonló tömeges névmagyarosítási hullámmal találkozhatunk már a XX. század elejétől kezdve a magyar zsidóság körében is.

A névváltoztatás szükségességének felismerése az áttelepült Rédigerek köréből – igazában – Rédiger Géza áttelepült fiú gyermekei, ill. ezek leszármazói körében merült föl az 1930-as évek elején.

Névváltoztatás fiúi ágon (abrudbányai Rédiger g Abrudbányay), változtatók és a maradók
1933-ban – „családi nagytanács" keretében – az érintettek mérlegelték ennek szükségességét és következményeit, beleértve hátrányait is ,[pl.: az akkor már több mint 360 éves hazai családi név folytatódásának részleges megszakadását], és elfogadtak egy elvi állásfoglalást. Nem született egyhangú döntés. Akiknek nem voltak gyermekeik (Rédiger Károly és Rédiger Elemér) nem érezték szükségességét és nem látták értelmét sem a változtatásnak. Helyzetüket tekintve valószínűleg jól döntöttek!

Rédiger Zoltán, Rédiger Ödön és dr. Rédiger Aladár gyermekei közül az akkor már nagykorú ifj. Rédiger Aladár a névváltoztatást pontosabban névmagyarosítás mellett döntött, ill. elfogadta azt. Eddigre már apámnak sikerült a hazai szervekkel nemesi származásunkat és „abrudbányai" előnevünk használatának jogosságát elismertetnie, ami természetszerűleg vonta maga után a többi Rédiger rokonra való kiterjedés megalapozottságát is. E hármas kör 1934-ben együttesen úgy döntött; egyszerre kérvényezik a névmagyarosítás engedélyezését a belügyminisztertől; családnévként pedig egyöntetűen nemesi előnevük családnévként történő felvételét és annak „y"-nal történő írásának engedélyezését, használatának pedig a család már meglévő és jövőbeli tagjaira, történő kiterjesztését kérelmezték.

A kérelmek engedélyezése nagyjából egyidejűleg történt. Apám esetében ez 1935. március 31-i dátummal nyert jóváhagyást. Így került sor aztán meg abban az esztendőben családunk valamennyi tagja esetében történő érvényesítésére is. Nővérem (Zsuzsanna) és én (János Zsigmond) is még RÉDIGER -ként születtünk és voltunk anyakönyvezve, ám 1935. május 31-től kezdődően már valamennyien az új „ABRUDBÁNYAY" családnevet viseltük (anyakönyvileg is átvezetve, születési-anyakönyvi kivonataikon is átvezetve). Ha esetleg más érvényesülési dátummal is, lényegében ugyanez a folyamat ment végbe a másik két sikeres kérelmező esetében is.

Kimaradt, pontosabban ki kellett maradnia a kérelmezők sorából Rédiger Béla György –nek (ifj. Rédiger Aladár testvére), aki ekkor még kiskorú volt, így nem kérvényezhetett (édesanyja pedig újból férjhez menvén, már más nevet is viselt.). Nagykorúsága idején azonban esetében is fölmerült a családnév megváltoztatásának lehetősége (és alighanem igénye is). Ez 1938-ban történt, amikor is már nagykorú volt és gyógyszerész hallgatóként a Bp. IX. ker. Köztelek u. 1. sz. alatti „Collegium Medicum"-ban lakott, mint kollégista. Családnevének „Abrudbányay"-ra változtatása iránti kérelmét – 1938. január 25-i dátummal – apám készítette el. Ennek másolatát, természetesen aláírás nélkül még, megtaláltam a családi levéltárban! Nem ismert azonban, hogy ezt a m. kir. Belügyminiszternek szólóan Rédiger Béla (IV. Béla) végül is aláírta-e, s így kérvényét annak rendje és módja szerint beadták-e. Ha a válasz: „igen", akkor előfordulhat, hogy ennek engedélyezését a Belügyminiszter elutasította; amennyiben a válasz: „nem”, akkor R. IV. Béla saját akaratából maradt meg Rédiger nevűnek. (Az ősi névnél való megmaradás igazi indoka vagy oka – időközben bekövetkezett halála miatt – talán örökre kiderítetlen marad, hacsak leszármazói nem rendelkeznek hiteles információval vagy dátumozott okmánnyal a kérdés eldöntéséhez.)

A „maradók” köre tehát végül is így alakult:

a) Rédiger Géza fiai közül: Károly és Elemér,
– unokái közül: IV.Béla (Rédiger Béla György) és családja

b) Rédiger Árpád leszármazói közül:
– unokái: Rédiger II. Ilona és Rédiger III. Béla . Ilona húga, R. II. Klára - örökbefogadás révén – már a Barthos Klára nevet viselte ekkor.

Bizonyos „hátrányos" következményei valóban adódtak a névváltoztatásnak, ezekre azonban eleink aligha gondolhattak. Akad közöttük egy „elvi” és néhány „prózai” következmény, mint hátrány. Elvinek jelölném azt a hátrányt, hogy széles – és nem csak a földrajzilag távoli – rokonság ma sem tudja pontosan, hogyan lettek a Rédigerekből Abrudbányayak. (Még az Unitárius Egyház számára sem világos, hogy valójában mi Rédigerek vagyunk.)

„Prózai", ám különböző súlyú hátrányként jelentkezett:
– a kemény diktatúra éveiben a név „úri hangzása";
– a történelmi magyar földrajz ma már általánosan hiányos ismeretéből eredően a név első hallásra nehéz megértése, torz változatok keletkezése, rögzítése;
– az átlagosnál talán hosszabb név nem fér bele sok rubrikába;
– a név gyakori „i"-vel végződő Írása, így más családnévvel való összetéveszthetősége.

A visszaalakítás egy lehetséges útjáról (Abrudbányay g Abrudbányay Rédiger)
Mindenképpen új fejlemény és örvendetes jelenség is azonban, hogy kisebbik fiam (György) kérvényezte és 2002-ben engedélyt kapott nevének az ősi névvel történő kiegészítésére, így neve: ABRUDBÁNYAY RÉDIGER GYÖRGY lett. Ezzel az ősi név további fennmaradásában is reménykedhetünk!

* Készült Dr. Abrudbányay Jánosnak az Almanach 66-67. oldalán található cikke alapján. A kézirat begépelése Abrudbányay Iván munkája.